"Esther kedvesen, de határozottan azt felelte neki, hogy nem akar találkozni vele. Daniel, amikor látta, hogy így nem boldogul, SMS-eket, majd e-maileket kezdett küldözgetni, egyszóval belépett a valódi kapcsolat elveszítése utáni gyászos szakaszba " /M. Houellebecq: Egy sziget lehetősége/
Kicsit már én is unom, hogy úgymond kihalófélben van a személyes kapcsolattartás. Nyilván nem lehet mindenkivel személyesen beszélni, találkozni, én mégis ezt a fajta kommunikációt részesítem előnyben. Jó, hogy van msn, iwiw, de ez mégsem ugyanaz. Mondjuk nem is szeretnék mindenkivel találkozni, aki ott "ólálkodik" iwiw-ismerőseim közt, de vannak olyanok, akikkel nagyon időszerű lenne egy találkozás, egy jó beszélgetés. Gondolok itt az albérleti életre, haveri társaságra a fehérvári évekből...de a környékemen élőkkel is ugyanez a helyzet. Nem lehetetlen küldetés, úgy érzem.
Daniel-nek, a regényhősnek és nekem is van egy "Esther"-em. Kezdetben napi találkozás, aztán rengeteg telefon, majd sms. Ezek után megadta mailcímét és következtek a végeláthatatlan mail-hegyek. Jelenleg a gyászos szakaszban vagyok.
Nem csak rajtam múlik, hogy két út találkozik-e valamikor is egy kereszteződésben...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.