„…a józan ész az a dolog, mely a legjobban oszlik meg az emberek között.”
Jorge Semprún négy napig utazik a buchenwaldi koncentrációs tábor fele, mint politikai fogoly. E négy nap története ez a könyv, mely a XX. század talán legnagyobb műve.
Valójában nem négy napról szól és nem is egy utazásról. A történetszövés átnyúlik a távolabbi jövőbe és a múltba is. Nem is egy ember, Semprún utazása, hanem több sorstársé is. Nem csak hagyományos értelemben vett utazás, hanem szellemi is.
A kerettörténet Semprún és a semuri fiú kálváriája, az a sztori, amit ők ketten átéltek a vagonban, egészen Buchenwaldig. Maga az utazás iszonyú – hiányzik a higiénia, emberek halnak meg – ezt pedig történetekkel, beszélgetéssel, elmélkedéssel próbálják feledtetni. Így kezdődik el a szellemi utazás, a táborig, ahol egy másik utazás – a valódi mellett – befejeződik: a semuri fiú saját utazása végéhez ér, meghal.
Majd évekkel később, mint szabad ember, Semprún megteszi utazását a múltba, hogy papírra vethesse - hosszú várakozás és testi-lelki utazás után – mindazt, amit most a kezünkben tartunk egy könyv formájában.
Tovább nem is boncolnám a leírtakat, csak annyit fűznék még hozzá, hogy valóban kellett egy nagy utazás ahhoz, hogy valaki ilyen energiával töltve le tudja írni Ilse Koch rémtetteit (többek közt egyszer másfél oldalon keresztül, egy mondatban), a tábori körülményeket (a háború közben és után), a folyton jelenlévő halált.
Valószínű nem mindenkinek fog tetszeni, hogy időben ide-oda ugrálás van, sokak talán elveszítik a fonalat, ha például csak két oldal után ér véget egy mondat. De pont ezek a mondatok azok, melyek leginkább tele vannak energiával. Nem könnyű olvasmány, de elgondolkodtató. Mindenképp olvasd el, ha teheted.
„…én mindig úgy éreztem, hogy a találkozás a valósággal csodálatosan felajzza az értelmet. Gondolkodásra kényszeríti az embert, nem is vitás.”
Az íróról: Jorge Semprún
Európa Kiadó, 232 oldal, 1900 Ft.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.