Schmidt happens

Ebéd közben, betelefonálós műsor a tvben. Egyszer csak egy női hozzászóló: "...a Hír TV a leghitelesebb televízió Magyarországon."

Rotty.

Az Isszik-Kul-tó környékén járunk, a nagy szovjet szocializmus idején. Itt, egy kis telepen él egy kisfiú, nagyszüleivel, bácsikáival, nénikéivel egy 3 házból álló telepen. A fiúnak szülei nincsenek, de abban a reményben tölti mindennapjait, hogy találkozik egyszer velük. Azt mondják, apja egy nagy fehér hajón matrózkodik, az Isszik-Kul-on. Ezért is nézi a környező hegy tetejéről távcsőjével a végeláthatatlan tavat, hátha felbukkan apja a nagy hajóval. Legszívesebben hallá változna, gondolja magában, és odaúszna apjához a hajóra.

A kisregény ezzel együtt betekintést nyújt a kirgíz élet mindennapjaiba, az akkori idők nehézségeibe, és a fiú által megélt nagyon kevés szép dologba. Mennyi örömet is jelent neki, amikor iskolatáskát kap, iskolába is mehet. Hamar rá kell azonban jönnie, hogy nemigen számíthat másra, az áhított szeretetet csak nagyapjától kapja meg. Ő az, aki a fiúnak elmeséli a Koronás Szarvas Anya történetét is. Nekem személy szerint egyből eszembe jutott erről Romulus és Remus, meg egy picit Maugli története, bár ő egyedüli gyerek volt.

A történetet lényegében végigkíséri a nagyapa (Momun) keserű életének minden mozzanata, valamint vejének (Orozkul) rideg természete, hatalomvágya és a mindenki felett uralkodni akarása. Leginkább Momunt szeretné, ha alárendelné magát, szabályosan kívánja, hogy megalázkodjon előtte. Nem szereti az öreg mítosz-történeteit, legszívesebben kitörölné a fejéből az egészet. A folyamatos békételenségnek a fiú az igazi áldozata, de a történet végére Momun is teljesen felörlődik. A végén meg előjön az igazi barbarizmus, s Koronás Szarvas Anya sorsa ráveti árnyékát mind a fiúra, mind az öregapára.

Remekbe szabott történet egy álomvilágba menekülő fiúról, akinek azon kell 7 éves korában gondolkodnia, hogy miért vannak jók és rosszak, boldogok és boldogtalanok. A fiúnak, akinek két meséje volt, és a végére egy sem maradt. S ott a gondoskodó nagyapa, akit rákényszerítenek életvitelének megváltoztatására, hitének és hagyományainak feladására.

Csodás történet, még csodásabb tájképekkel és fantasztikus lélekrajzzal. Toronymagasan a legjobb könyv, amit az elmúlt egy évben olvastam. Kötelező vétel.

"...a gyermeki lelkiismeret olyan az emberben, mint csíra a magban - csíra nélkül nem kel ki a mag. És bármi legyen is sorsunk a világon, az igazság örökké jelenvaló, amíg csak ember él és hal ezen a földön."

Az íróról: Csingiz Ajtmatov

Európa kiadó,

Terjedelem: 211 oldal

Új év és ezzel együtt újra az idei évben látott filmek listája és pontozása, annyi különbséggel, hogy most már saját blogomon jelenik meg. Gondoltam, a 2010-es listához veszem azt a pár filmet, melyet az év vége fele néztem, de nem kerültek fel a másik listára, melyet - ha érdekel - itt tudsz megnézni. Az a pár lemaradt 2009-es film dőlt betűvel van szedve.

Terminator Salvation 6/10

Ice Age: Dawn of the Dinosaurs 6/10

THX1138 6/10

Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street 7/10

Zatôichi 8/10

Dirty Harry 7/10

La strada 8/10

Perfume: The Story of a Murderer 6/10

Kaze no tani no Naushika 9/10

Ocean's Eleven 8/10

Ocean's Twelve 5/10

Ocean's Thirteen 6/10

Ha már majdnem tiszta szar volt a hétvége, a hétfő se induljon jól...minek is.

Az ember, ha egyszer fiatal, szeret eljárni haverokkal inni egyet a mogorva téli napokon, vagy összeül nosztalgiázni kicsit. Tavasztól őszig, amikor jó idő van, nagyon kellemes tud lenni egy jó társaságban eltöltött nap, kis főzéssel, vagy szalonnasütéssel falun kívűl, ahol nem zavar az ember senkit sem. Mondjuk legyen az egy bérelt, kissé lezakkant tanyánál (pincénél). Kis falunkban úgyis korlátozott számban vannak ilyen helyek. Legyünk őszinték, ne szépítsük a dolgokat: egy ilyen jellegű helyre lehet elmenni. Persze, most választások előtt vagyunk, majd megint jön a süket duma, hogy biztosítsunk a fiataloknak is szórakozásra alkalmas helyet, ahová el tudnak menni stb...

Hát, az igazság az, hogy eleve nem kellett volna a fiataloktól elvenni ezt a lehetőséget...

Tenni semmit nem lehet, most már csak az a nagy feladat áll előttünk, hogy ezt az ellehetetlenítést is szépen lenyeljük. Aztán nem marad már más, mint az említett nosztalgia, hogy milyen jó is volt, mennyi szép estét biztosított nekünk az a hely: domboldalon ülve, vidáman tekintve a szomszéd domb mögött lemenő napra; hosszú, hajnalokba nyúló beszélgetésekre; a tábortűz fényére és melegére.

Mivel a hétvégén anyáztam eleget, ezt most megspórolom. Ezt már megtették olyan barátok, akik most éppúgy éreznek mint én...

Ennek örömére este meg is néztem a There will be blood c. filmet. (micsoda találó cím ez ehhez a post-hoz) Egyes emberekkel most legszívesebben azt csinálnám, mint Daniel Plainview azzal az álszent senkiházi pappal...

Ilyen az élet. És azonnal eszembe jut Marc Cohn Olana c száma, és abból is egy mondat:

"You can't keep painting paradise forever..."

Vissza kell tekintsek szombat estére, egyszerűen nem hagy nyugodni.

Először is, egyáltalán nem szeretem ha alaptalanul megvádolnak olyan dolgokkal, melyek az én számat sosem hagyták el. Miért jó ez egyes embereknek, szerintem egy örök rejtély marad számomra. Másodszor, rájöttem, hogy elég jó dumagép vagyok, ha telefont ragadok. Váratlanul, szinte utolsó pillanatban eljutottam egy jó kis buliba. A dolgok mentek a maguk útján, amikor megcsörgetett...Visszahívtam, gyorsan menekülve a zenének nevezett zajtól. Kint persze ömlött az eső, s amilyen szerencsém volt, természetesen a szél is rámfújta a javát, így csurom víz lettem. Akkor és ott nagyon jól esett, nem is akartam abbahagyni a beszélgetést. Csak úgy ott, egyik kezemben a teló, míg a másikban egy kis üveg Meggy Márka (!!!) Minél tovább akartam az esőben állni, szabályosan élveztem. Nagyon őszinte voltam a csevegés során, soha beszélgetést nem élveztem még így.

Az igazi hidegzuhany csak azután jött, miután hazaérkeztem. Személyesen találkoztam vele, tök véletlen volt. Próbálkoztam, hogy őszintén megmondjam, mit szeretnék, mit érzek, mit gondolok. Erre csak egy mondatot kaptam: "Már megint ez a téma?" Igen, ez. Miért baj? Két felnőtt nem tud értelmesen beszélni? Úgy éreztem magam vele szemben, mint egy körbefosott szarkupac.

Két sztori, egy este. Következtetés: szerintem nála is inkább a telefonnal kéne próbálkozzak, az jobban megy. Bár nem biztos, hogy bennem van a hiba...

Az eső, az viszont fantasztikus volt...

Nos, elérkezett ez a pont is az életemben. Megpróbálkozom a blogolással, meglátjuk mekkora sikerrel.

Természetesen dobok innen egy nagy köszit Bertyó barátomnak a segítségért.

Mint ahogy a cím is tükrözi, elsősorban a velem történtekről lesz szó, bár ez szerintem egyre inkább át fog menni a körülöttem történő dolgok, valamint a film, zene és néha a könyvélményeim világa fele.

Így vagy úgy, egy újabb élménnyel gazdagodom.