Che "Motoros naplója" után sikerült elolvasnom a "Bolíviai napló"-t is. Utcahosszal jobb, részletesebb és izgalmasabb a latin-amerikai körútnál. A legszembetűnőbb különbség, hogy e napló napról napra van vezetve, minden hónap végén egy összegző értékeléssel.
Az első bejegyzés 1966. november 7-én íródott. Az első sorokkal azonnal megkezdődik a 340 napos erőfeszítés: "Ma új korszak kezdődik. Éjszaka megérkeztünk a tanyára. Az út jól sikerült."
Már észrevettem, hogy a mai világban minden szarra lehet pályázni. Legújabb, de nem új fejlemény, hogy községünkben immár településőr vigyáz az értékekre, pályázati pénzből, egy évig. Munkáját nappal végzi, azaz reggeltől kb. délután 4 óráig, ha jól tudom. A gond csak ott kezdődik, hogy akkor éjjel mi a fészkes fene van? Éjjel, amikor már tököm tudja hányszor rámolták ki a boltot, meg régebben a központi kocsmát. Ez a nappali "ténykedés" nem ér persze semmit sem. Kit akar elkapni? Házalókat? Na persze a szomszéd község valamennyiéről ki vannak tiltva ezek a "kereskedők", tábla figyelmezteti őket, hogy engedély nélkül nincs móka. Nálunk ez - természetesen - hiányzik. Mi inkább kibasszuk a pénzt az ablakon más hülyeségekre, miközben több helyen a parlagfű erőszakolja az embereket, az esővíz nem tud elfolyni az utcákon, melyek nagy része járhatatlan és méteres sár borít, mert kismilliószor megy rajta végig a traktor, de a tulaj baszik utána letakarítani. Cipőben felesleges vállalkozás kimenni ilyenkor... A fiataloktól elveszik a szórakozásra alkalmas helyeket, a falu rendszeresen olyan füstfelhőbe van bebugyolálva - tűzelési tilalom ellenére - hogy vágni lehet azt. Egészséges életmód. Ja és persze tiszta levegőjű faluként vagyunk hirdetve. Hiába, jó világ van.
Tegnap esti film: La grande illusion Mialatt néztem, egyre több ismerős cselekmény jelent meg, én meg gondolkodtam, honnan is ismerhetem én ezeket? Aztán beugrott, hogy a The Great Escape-ben láttam már. "A nagy ábránd" - korától eltekintve (1937-es) - véleményem szerint még most is megállja helyét és van olyan jó, mint a 26 évvel későbbi "Nagy szökés". Mondjuk csak annak fog bejönni, aki szereti az ilyen háborús filmeket.
Azt hittem lightosan le tudom vezetni a hétvégét egy hétfői ünneplős ivással, de nem így lett. Havernak megszületett a lánya, ezért este gyors go hozzájuk ünnepelni. Én meg rendesen "eláztam". Előtte elég szar kedvem volt, N. ugyanis olyat mondott nekem tovább, hogy azt hittem beszarok. Ebből kifolyólag most már azt is tudom, hogy van olyan, aki azért nem köszönti fel az embert, "nehogy félreértse". Félreérteni olyan értelemben, nehogy az merüljön fel bennem, hogy van esélyem nála. Mekkora perverz disznók vagytok, van ám bőr a pofátokon. Hát nem piskóta. Amúgy meg leszarom, de kurvára. Gondoltam belehallgatok az új live Pet Shop Boys-ba, hátha...és mit ad isten, rajta van a Se a vida e, az egyik kedvencem, de az egyedüli szám a világon jelenleg, mely garantáltan és minden negatív pillanatomban fel tud vidítani, ha kéznél van. Ez lehet hülyén hangzik, de így van. Meg hát ebből az irányvonalból csak ez az együttes jön be, nincs mese, jól csinálják és nem is lehet gagyinak mondani. Sőt... Jó még az It's a sin, a Suburbia, de hát nem az ilyen esetekre, mint a fent említett.
Hiába, mindenre van megoldás...rosszkedvre pl: zene, hülye emberekre meg az egyenes stílus, az egyfajta "megmondom majd neki a frankót meg a tutit."
Azért én sem hazudtolom meg magam...
Jut eszembe, ma van a szánalmasság napja. A sok hülye rohan a virágüzletbe, veszi a virágot, futás csokiért, hogy este kapjon egy hatalmas dugást cserébe. Azt gondolhatná az ember, aki mindezt csak nézi, hogy mi a fészkes fene van? Aztán rájön, mi is...Léteznek undorító dolgok, de ez mindennek a teteje. A rém rendes család jut eszembe és Al Bundy, aki eme nemes nap miatt rohan rózsáért, majd amikor kéri, az eladónő annyit kiabál hátra kollégájának, hogy: egy csokor pénztárcarobbantót. (német nyelvű változatból szabadon fordítva) Hát ez itt a lényeg. Mondjuk sose értettem, minek vannak ilyen napok, minek van Mindenszentek, meg ilyesmi. Minek akkor gyújt mindenki gyertyát, miért nem akkor, amikor akarunk? Miért kell ehhez egy külön nap? Hát, ilyen baromságok közt töltjük mindennapjainkat.
Nem baj, menjetek virágot venni, kurvára megéri.
Nos, megvolt az előzőleg említett összevont buli. Persze, nem nagyon akartam, de így utólag, hát...egyszerűen fergeteges volt. Ezzel a válogatott társasággal, ott, addig... Előjött a nosztalgia, ölembe a tábla, amit még régen csórtunk. Szépen alá van írva, én meg osztom a sztorit a fiatalabbaknak, amikor az élet még élet volt. Majd ráraktuk egy szobai szemetesre az ereklyét és nyomtuk a 21-et. A vesztes (mármint 3 bukta után) nyomhatta a piát. Az eredmény meglett, így hát lefújtuk egy idő után a dolgot. Zárójelbe: vesztettem eleget...
- Adj még egy lapot...még egyet...húúú, hát ez fasírt.
Rögtön szállóige lett, hogy: ez fasírt, fasírtom van, fasírtba vagyok.
Az este csúcspontja: Békától kaptam egy üveg ecetet (mert Ecet a becenevem) a pezsgő mellé. Elkapott egy orbitális röhögőgörcs. De nem csak engem. :)
Mindezek után a szokásos házibulis hangulat, beszélgetés, sok nevető arc, jó hangulat, pia stb. Tényleg, így utólag nem bántam meg, mert többet ért ez az este bárminél.
Fiúk, lányok, köszi szépen!
Közel öt év után megnéztem a filmet ismét. Rájöttem, miért nem maradt meg bennem szinte semmi a majdnem kétórás filmből. Hát persze, mert nem a könyvvel kezdtem...
Itt is el lehet mondani, mint sok adaptációnál, hogy a könyv természetesen jobb, mint a film. Aki tudja, vagy ismeri az írott verziót, eleve úgy ül le a képernyő elé, hogy ezt valahol az olvasás után el is könyvelte már magában. A karakterek számomra nagyon el vannak találva, a Granado-t játszó Rodrigo de la Serna (igen, Che rokona, asszem másod-unokatestvére) telitalálat. A képi világ szép, a helyszínek adottak, narráció is rendben van. Mégis rengeteg fontos dolog hiányzik, a kameramozgás egy pár pillanatban kicsit idegesítő, de azért nem lehet panaszkodni, hogy nem jó a film.
A film számomra egy dolog miatt fontos: megadja a kellő képi világot a könyvhöz, de teszi ezt oly módon, hogy az ember ne tudja kikerülni a könyv elolvasását.
Fogj egy régi, rozoga motort, szólj egy barátodnak és fedezd fel a kontinensed.
Ha egy mondatban kellene összefoglalni ezt a könyvet, körülbelül így is hangozhatna. Persze ezt nem lehet elintézni csak egy szimpla legyintéssel, egyetlen üresnek tűnő mondattal. 1951. október 17-én Ernesto megannyi gondolata közül előbújt az az ötlet, hogy be kéne utazni Latin-Amerikát.
A következő, Alberto Granadoval folytatott párbeszéd egy életre megváltoztatta Guevara és mint tudjuk, a későbbi Kuba egész életét:
- Miért nem megyünk Észak-Amerikába? 
- Észak-Amerikába? De hogyan?
- A Poderosan, öregem.
S a kaland elkezdődött. Útjukat szerencse, pech, napsütés és eső, szegénység, nyomorúság és betegségek keresztezték. A motor maga volt a lukas zokni, mindig és mindehol foltozni kellett, míg végül nem volt már mentenivaló rajta és meg kellett válniuk tőle. Gyalogosan, stoppolva talán még jobban megismerték a szegénységet és a rengeteg igazságtalanságot, melyek az embereket érték.
A naplót olvasva azonban gyönyörű tájképek is elénk tárulnak, elmerülve gondolatainkban mi, olvasók is megérkezünk a tiszta levegőjű tavakhoz, a végeláthatatlan erdőkhőz. Megcsodáljuk Machu Picchu romjait, a hóval borított hegyeket. Elborzadunk, amikor a lepratelephez érkezik két kalandorunk. De nevetünk is, amikor a nehéz pillanatokban sem hagyja el Ernestot keserédes humora:
"Éjszaka komisz hasmenés jött rám, és mivel szégyelltem volna emléket hagyni az ágyam alatti éjjeliben, kimásztam az ablakpárkányra, ahol minden fájdalmam átadtam a kinti éjszakának és sötétségnek. Amikor másnap kinéztem, hogy lássam a hatást, kétméteres mélységben, egy nagy bádoglapon őszibarack tárult elém, melyet a napon aszaltak; az én hozzájárulásom lenyűgözően mutatott. Igen gyorsan leléptünk."
Maga a napló egy nagy kaland, sok kis happy end-el, de rengeteg kudarccal is. Sikeres a hajóra szökésük, fociznak és cserébe élelmet, szállást és fuvart kapnak. De kudarcként élik meg, hogy a kizsákmányoltakon és elesetteken nemigen tudnak segíteni, csak orvosi tudásukkal enyhíthetik fájdalmukat.
Mire a napló utolsó sora lezárulna, Ernesto Guevara de la Serna tudja már, milyen lesz jövője...
"Mindazok, akik nem tudnak alkalmazkodni - például te meg én -, azt a hatalmat átkozzák majd halálukkor, amelynek létrehozását nagy áldozatok árán elősegítették."
Az íróról: Ernesto "Che" Guevara
Ulpius-ház Kiadó, 212 oldal, 2480 Ft.
A mostani hétvége egy része kicsit "más"-ra sikeredett. Tegnap egy miniséta a tóhoz, pár kép készítése, merengés. Élveztem a tökéletes csendet. Nem gondolkodtam semmin, csak csodáltam a természetet. Este helyi pub, jót beszélgettünk. Ezek azok a pillanatok, amikor minden mást ki tudsz zárni magadból. Aztán minden jónak vége szakad egyszer, zárás. Több szempontból. Gondoltam, nem megyek haza, sétálok egyet, ezért megindultam. Egyik utcából a másikba, közben tucat gondolat ment át az agyamon; álszent barátokról, múltról és jövőről...
A jövő hétvége nagyon más lesz. Belementem a dologba, hogy haver névnapjával együtt megtartom a születésnapomat is. Pedig nem akartam, annak ellenére, hogy kb. 13. éve így csináljuk. Egyszerűen elegem lett egyesekből, hogy pofátlanul előttem mutatják, mennyire alá akarnak nekem ásni. Szóval que sera...
Írtam Neki is, de most kihagytam a szokásost, már ahhoz se volt erőm.
Séta az új kulcsszó. Lehet az ünneplésem is azzal fog végződni. Nem ellenkezem.
Komolyan mondom, szinte napi téma ez már, de senki nem tanul belőle...
A most kiderült eset: Németországban fény derült újabb, papok által elkövetett gyerek-megrontásra. Mint kiderült, a "szentek" éveken keresztül folytatták e "nemes, isteni cselekedetüket." Persze elévülés miatt büntetés nem vár rájuk és a Vatikántól is max egy szép vállveregetést kapnak, mint a holokausztot tagadó angol kolléga. Közben ahogy ez lenni szokott, csomó dolgon elkezdtem gondolkodni: miért nem lépnek fel keményebben az ilyesmik ellen? Miért olyan végtelenül hülyék a szülők, hogy ilyen seggfejek közé engedik a gyereküket? Több százszor előfordult már ilyesmi, mégis egyre birkábbak az emberek. El sem merem képzelni, mi lehetett azokban az időkben, amikor nem volt rendőrség, és a hatalom jószerével a nemesek és az egyház kezében volt. Undorító.
Nem tudom, hogy látjátok a most történteket birkáim, de ha úgy gondoljátok, akkor csak küldjétek papok kezébe a gyerekeket és pénzeljétek őket az egyházadóval. Úgy kell nektek.
Na és persze bégessetek kitartóan.
Ki hitte volna, hogy a német nők 23%-al kevesebb fizetést kapnak, mint férfi kollégáik. Rögtön neki is álltak az erre szakosodottak azon agyalni, hogy ezt hogyan lehetne a legjobban kompenzálni. Az eredmény: a nők vásárolhassanak 23%-al olcsóbban. Ezt nevezem. Végülis itt is a férfiak járnának jól, gondolhatják, majd az asszony megveszi, úgy olcsóbb, én meg mondjuk bezabálom. Nem látok ebben a kezdeményezésben semmi logikát. Csoda, hogy Magyarországra még nem érkezett ilyen idióta ötlet. Bár ki tudja, annyira én sem figyelek mindent...
