Schmidt happens

Tegnap a Milk című film volt a programon. Egyszer csak felhangzott benne a Somewhere over the rainbow című örökzöld. Egyből feljöttek az egy ideje háttérbe szorult emlékek. Eszembe jutott Ő. Eszembe jutott, amikor a kocsiban ülve erről a számról és az Óz, a csodák csodájáról beszélgettünk. Mindkettőnk egyik nagy kedvence.

És megint eszembe jutott, mint akkor, ott a kocsiban is, hogy lehetetlen elérni. Ő mintha a láthatatlan szivárvány végén állna, én meg csak megyek, megyek s megyek a szivárvány mentén, de nem érek oda az "aranyhoz".

Egy-két hétig megint ezen fogok rágódni.

Haveroknál üldögélve (főleg, ahol még vannak fiatalabb tesók) bele lehet futni érdekes dolgokba. Így történt velem is, amikor belebotlottam ebbe a Bravo-sztoriba:

"A múltkor egy buliban ölelkeztünk, csókolóztunk a barátommal. (...) Heves csókcsata volt, de semmi több. Ő viszont egyszer csak elpirult, közölte, hogy elment, majd sarkon fordult, és tényleg hazament. (...)" /Marcsi, 15 éves/

A szexrovat válaszát inkább le se írom, mert az még szánalmasabb volt ennél...

"...de akitől az életben irtóztál, azt a halálban imádni fogod."

A horror ősapjának egyik "válogatáskötetét" ajánlom minden olvasni vágyó figyelmébe.

Némi szerencsével máról holnapra éjjel nem mindennapi égi jelenségnek lehetsz tanúja, ha nem dobod magad egyből ágyba. A mi szélességi körünkben ritkaságnak számító sarki fényt (Aurora borealis) láthatsz. A jelenség oka egy a szokásosnál nagyobb méretű napkitörés, mely 2 nap után ma éjjel éri el a Földet.

Erről bővebben a sok-sok könyv és a net is segít, ha érdekel.

Én mindenesetre a fényképezőmmel a szabadban töltöm az este egy részét.

"X" találkozik "Y"-nal. "Y"-nak bűntudata van, tudja, hogy hazudott "X"-nek, de túl büszke, vagy a fene tudja mi, hogy bevallja. Ezért elterelő kérdéseket tesz fel, hogy: "X", mi van veled? Hogy vagy? Lefogytál?

"X" nem is igen tud válaszolni, azon jár az agya, hogy komolyan gondolja-e "Y", amit kérdez, vagy valójában leszarja és csak azért kérdez, hogy kérdezzen/mondjon valamit. Aztán "X" csak kiböfög valamit, hogy ez és ez van. "Y" visszakérdez, hogy miért van ez, holott jól tudja miért van minden így, "X" miért olyan, amilyen... Közben "X" előtt apokaliptikus képek lebegnek és legszívesebben gyorsan végezne magával...

Kérdés: Mit fog "X" ezek után csinálni? Na meg: "Y" mikor fog újra jelentkezni?

Válasz: Nem tudni, de nem lesz jó vége. Illetve: valószínű nem mostanában.

Hát ez is megvolna. Sikerült 3 képet kiválasztani a National Geographic fotópályázatra. Értelemszerűen 3 kategóriában indulok és szerény véleményem szerint az idén beküldött képeim elég jól sikerültek. Mondjuk ennyi időt, mint idén, a mai nappal bezárólag, még nem töltöttem fényképezéssel. Most már nincs más hátra, mint kivárni a zsűrizés napját...

Tegnap elérkezett számomra egy rég várt pillanat. Jethro Tull koncert Pakson, Gastroblues Fesztivál keretében. Kedves norvég barátaim segítségével (fuvar) jutottam el az atomvárosba. Kicsit aggódtam, mert jegyet nem vettünk előre, de a helyszínen szerencsére még volt. 7kor be is mehettünk, fél 9kor elkezdődött a buli. Hatalmas gitár-riffek Martin Barre-tól, egy kirobbanó formában lévő Ian Anderson: nem is kellett más. Ian tényleg fantasztikus volt, régi önmagát idézte soha meg nem szűnő mozgásaival.

A közel 2 óra alatt felcsendültek természetesen a rockzenei mérföldkövek: Aqualung, Budapest, a kedvencem: Thick as a brick és az egyetlen ráadásszám: Locomotive breath. 5900 Ft-ért bűn volt kihagyni a zene történetének egyik legnagyobb szövegírójának előadását. Igaz, nagyon elvont zene, de rettentő igényes. Egyetlen negatívum: ahogy várható volt, fényképezni nem lehetett. (azért a telefont bevetettem)

Ati és Évi is ott voltak, de sajna beszélni nem tudtunk, mert a norvégok bevették az irányt a kocsi fele. (nagy volt a forgalom) Ezért ha véletlenül valamelyikőtök olvassa ezt: bocsi, hogy kinn nem vártalak meg titeket.

Szombaton megvolt a hagyományos falunap Szakadáton. El kell mondjam, hogy szerintem nagyon jó volt, már ami a hangulatot illeti. Nem volt az az őrült tömeg, mint évekkel ezelőtt, viszont nagyon jól elvoltam.

A nap legszánalmasabb fejezete az Emilio "koncert" volt. Hát, nem néztem értelemszerűen, de hallani hallottam és csak szenvedtem. Épp úgy, mint sokan mások. Kb. fél óra volt ennek a "sztárnak" a szerencsétlenkedése, aminek a felét interlude-okkal töltötte fel, mint pl: " Ez nektek taps? Hát fel kell hívjam Obamat. Hallo, Mr Obama? Itt vagyok Szakadáton...gyenge a taps, tudna egy keveset küldeni Amerikából?" Nagyjából ez volt, nem 100%-ban szó szerint idéztem. De gondolom le is szarta nagy ívbe, fél óra nyáltenger és jajgatás, zsebrevágta a pénzt, aztán tünés.

Csak azt nem értem, hogy ilyenkor miért nem kérdezik meg a falubelieket, hogy kit szeretnének látni. Nem ez a rakat szar jött volna ki belőle, tuti.

Közeleg a National Geographic fotópályázat...megint. Várom. Kattintok, járok-kelek. No nem csak ezért fotózok, egyszerűen imádok képeket csinálni. Múlt héten is két délután kimentem a határba, estig. Érdekes, hogy minden napszak valami újat rejt, amire csak rá kell találni. Csend van és nyugalom, igazából ez kell nekem. Nincs ordibálás, nem bassza fel senki az agyadat. Csak madárhang, és egy két tehén kolompja töri meg a csendet. Mászkálsz és figyelsz: itt egy gyík, ott egy Jakablepke... Minden van, csak meg kell találni.

Összesen a két délután alatt kb. 180-190 képet csináltam, itt az ideje szelektálni. Na meg persze kiszedni a legjobbat a fotópályázatra. És menni, menni, menni a nyugalomba. Hív a határtalan határ.

Életemben először elmentem egy állásbörzére. Már olvastam eleget az ilyen "eseményekről", hallottam is róla, de így utólag eléggé csalódott vagyok. És akkor még finoman fogalmaztam. Már amikor beléptem a helyiségbe, rá kellett jönnöm, hogy bezzeg itt nem sok jóra számíthatok. Amilyen az első benyomásom volt, olyan szar volt az egész valójában. Kb. 2 ígéretes stand volt, de ahogy az ilyenkor lenni szokott: semmi...Mindenki csak mászkált körbe-körbe üres tekintettel, ide-oda leült, hogy olyan érzése legyen, mégse hiába jött ide. Pedig sokan - köztük én is - megspórolhatták volna az utat és az ezzel járó költséget. Nagyjából 2 percet igényelt, mire az ember körbejárta az egészet, sokan utána le is léptek. Jól tették. De hát elmentem én is, tapasztalatnak jó volt. Tapasztalatnak, hogy a kutyának se hiányzik az ilyesmi. Mondjuk a szülők lelkibékéjének azért jót tett, hogy elmentem.