Schmidt happens

Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szímát, melyin serenrodbn vnanak a bteük egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslö és az ultosó bteük a hölyeükn lneegyek, A tböbi bteü lheet tljees összevabisszásagn, mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennk oka, hogy nem ovallusk el mniednigyk bteüt mgaát, hneam a szót eszgébéen ltjáuk.

Képzelj el egy embert, aki ötvözi magában Chuck Norris, MacGuyver, meg egy kicsit Schwarzi "legjobb" tulajdonságait. A kérdés: kit kapsz eredményül? Naná: Bruce Campbell-t.

Megnéztem a "kult-filmjeit", azaz a Gonosz halott 1-2-t. (3-at már láttam) Az első is mai szemmel eléggé gyenge volt, na de a 2... Szétröhögtem magam rajta. És tényleg, Ash (B.C.) meghazudtolja Norrist, sőt, amikor kezére szerkeszti a fűrészt, na hát ott feküdtem a röhögéstől. Közben észrevettem, hogy kedvenc (tő)mondata a "neeeeeem" különféleképpen hangsúlyozott változatai. (némelyiket olyan pofával előadva, hogy nem bírod abbahagyni a röhögést).

Szóval, egyszer azért nézd meg, annyit megér. Meg örülünk is, hogy Raimi egy kicsit továbblépett...

Utálom a kórházakat, de miután a pincehelyiben jártam tegnap, egyenesen gyűlölöm őket. Odakocsikázok 3/4 8ra. Váratnak és váratnak, pedig időpontod van. Aztán bekísérnek egy hölgyet, mint várótársaktól kiderül, régebben itt dolgozott (valamikor Amerika felfedezése idején) ezért őt előreveszik. Marha jó...Elég sok a várakozó, de az elején nagy a csend. Áramlik a bűz, kibírhatatlan. Kosz, lepukkadtság, az ajtón papír, hogy a kormány megvonja a pénzt, hiányzik egy milliárd, stb. Aztán valaki megtöri a csendet, és záporoznak a panaszok minden felől; nekem ez a bajom, én ennyit szoktam várni, nekem az a bajom, jaj, jaj. Persze hallgatod, bólogatsz, de nem szólsz. Nem szólsz, mert tudod, csak így van esélyed. Na és persze átkozod magad, hogy egy tetves könyvet vagy magazint nem voltál képes betenni a kocsiba... Azért fél 12-kor kibattyogtam. Sokkal tovább nem is lett volna lehetőség a dolgok elintézésére, mert az a részleg csak 12ig rendel...

"Esther kedvesen, de határozottan azt felelte neki, hogy nem akar találkozni vele. Daniel, amikor látta, hogy így nem boldogul, SMS-eket, majd e-maileket kezdett küldözgetni, egyszóval belépett a valódi kapcsolat elveszítése utáni gyászos szakaszba " /M. Houellebecq: Egy sziget lehetősége/

Kicsit már én is unom, hogy úgymond kihalófélben van a személyes kapcsolattartás. Nyilván nem lehet mindenkivel személyesen beszélni, találkozni, én mégis ezt a fajta kommunikációt részesítem előnyben. Jó, hogy van msn, iwiw, de ez mégsem ugyanaz. Mondjuk nem is szeretnék mindenkivel találkozni, aki ott "ólálkodik" iwiw-ismerőseim közt, de vannak olyanok, akikkel nagyon időszerű lenne egy találkozás, egy jó beszélgetés. Gondolok itt az albérleti életre, haveri társaságra a fehérvári évekből...de a környékemen élőkkel is ugyanez a helyzet. Nem lehetetlen küldetés, úgy érzem.

Daniel-nek, a regényhősnek és nekem is van egy "Esther"-em. Kezdetben napi találkozás, aztán rengeteg telefon, majd sms. Ezek után megadta mailcímét és következtek a végeláthatatlan mail-hegyek. Jelenleg a gyászos szakaszban vagyok.

Nem csak rajtam múlik, hogy két út találkozik-e valamikor is egy kereszteződésben...

"Life is basically a conservative option..."

Kezdjük azzal, hogy ez egy beteg könyv. Nagyon beteg. Emellett elég nehezen is olvasható. Ezek azonban nem kizáró okok arra, hogy elsuhanjunk mellette. A regény maga az élet és egyben az élet és az élni "tudás" hiánya is.

Olvasás közben felteszel egy csomó kérdést, és ami a legfontosabb: a választ is azonnal megkapod. Legalábbis nálam így volt. Ha azonosulni tudsz a főhősökkel, Daniellel és utódaival, akkor nem fogsz csalódni e műben; egyszerűen rájössz arra, hogy többé-kevésbé te is olyan vagy.

“One of the hardest things to teach a child is that the truth is more important than the consequences.” /Battista/

Nekem fontos az igazság. Ha a szemembe mondják. Ha elmondják, hogy igen, ez van. Nem barátkoztam volna meg vele akkor sem, de valamivel könnyebb lenne. Ennek hiányában szenvedek vasárnap óta. Álmatlanság, rossz közérzet. Ez nem is érdekel annyira, mert amúgy is korán kelek, beszélni meg nem beszélek nagyon senkivel hétközben. Az viszont, hogy nincs étvágyam, és 3 nap alatt ettem összesen 1 tányér levest, meg egy kevés másodikat, minimális vacsorával...ez már nyugtalanít. Gyomoridegem van, tisztáznom kell a dolgokat, vagy viselni a következményeket, ha nem tisztázom.

Ha már nem megy az alvás, kerestem egy a közérzetemhez passzoló filmet. From hell-re esett a választás. Maga a téma érdekel, a film, hát egyszer elmegy. Mondjuk az agyam folyamatosan azon járt, hogy ott vasárnap, amikor a látottak hatására darabokra hullottam szét, valamelyik kapubejáratnál miért nem nyúlt ki egy ilyen őrült és nyissszz...

Az őrültek valahogy mindig megmaradnak az emberek fejében. Mindig. Vajon elég őrült vagyok már...? Vagy eléggé megőrültem már...?

"One day men will look back and say I gave birth to the Twentieth Century" /Jack the Ripper-London-1888, From Hell c. filmből/

Az, hogy milyen vagyok mostanában, milyenné tettek, nehéz kifejezni. Aztán nemrég rábukkantam egy Ich+Ich számra, melyet persze már hallottam, csak valahogy nem vettem róla sosem tudomást eddig. A szöveg szórol-szóra, elejétől a végéig tökéletesen illik rám. Főként a tegnap este után. Nem is kell tovább kommentálni a dolgot.

Tehát: Ich+Ich-Stark /alább/

Tegnap az Élettől megkaptam a legnagyobb pofont. Ököllel, egyenesen a képembe. Kora este, megjött, mosolygott rám, én vissza, annyira örültem, hogy látom. Beszélgettünk, stb. Majd egyre többször csörgött a telója, sms, hívás. A pultnál állt egy srác, oda is ment hozzá és a fejemben kezdett valami derengeni. Majd még pár csörgés, már másik helyen. 8 óra környékén az utolsó hívás, majd bejelenti, hogy elmegy "haza". Itt már erősen sejtettem, mi állhat a háttérben. Mondtam Neki, kikísérem a kocsihoz, mire ő csak annyit válaszolt, hogy nem, nem kell. Persze amikor elindultunk a kocsi fele, a srác már javába ott várta az épület mellett, ahonnan kijöttünk. Mivel látta, hogy kísérem, odadobott egy hello-t, mintha olyan retardált lennék, hogy nem tudom, mi a helyzet. IQ-ja ránézésre súrolta a 30-at, de hát jóképű volt, én meg...na ne kerteljünk, én még wc kefének is csúnya vagyok. Fő az önkritika.

Kocsinál gyors búcsú, hiába, sietett. Legszívesebben átöleltem volna és nem engedtem volna el. De nem mertem. Legszívesebben megsimogattam volna az arcát. De nem mertem. Erősen kűzdöttem a könnyeimmel, mert tudtam, percek múlva a pokol vár rám. Lám, a srác nagy ívet tett, át a túlsó oldalra, úgy csinált közben, mintha telefonálna (mondjuk lehet telefonált), de figyelt gondolom. Fél perccel később gyors mozdulatokkal bevágódott az anyósülésre és mentek is.

Visszamentem haverokhoz és írtam egy sms-t Neki. Íme az üzenetváltás:

Az én smsem: "Láttam h felvetted a srácot. Gondoltam h emiatt jöttél és mentél ilyen korán. Hálás blogtéma lesz h mekkora "szerencsés" vagyok.

Az ő válasza: "Miattad mentem, mert látni akartalak. Nem kell senkivel takaróznom, ha találkozok valakivel. Itthon vagyok! Sajnálom, ha megbántottalak vagy csalódtál..nem akarta" (a vége asszem nem jött át nekem)

Válaszom rá: "Nyilván véletlenül vártad meg a srácot, meg várt téged. Tudod jól mennyire szeretlek."

Erre már nem jött válasz. Nem sokra rá hazamentem, mert elég szarul voltam, este 10 körül otthon is voltam. Aludni nem tudtam, kb hajnali 5ig. Rágódtam ezen az egészen, meg belázasodtam, a lábaim begörcsöltek, a végére meg jött a lázzal egy jó kis hidegrázás. Legszívesebben fejbe lőttem volna magam, vagy egy kocsi elé vágódtam volna egy ilyen nap után. (Hmm, honnan ismerős nekem ez a kocsi sztori...?)

Az igazság tényleg az, hogy szeretem, számomra Ő a tökéletes nő. Tegnap óta viszont nincs lelkem, kitépték, megették, kiköpték és belerúgtak. Úgy érzem magam, mint egy hülye, aki az óceán közepén sodródik egy darab deszkán és várja, hogy megdögöljön. Mondjuk, mit is tudnék adni neki? Nincs házam, pénzem, kocsim. Ellenben tudnék adni neki szeretetet, hűséget, megbecsülést, azokat a dolgokat, melyeket nem lehet pénzért megvenni.

Nem tudom, milyen lesz a folytatás. Foggal-körömmel harcolok, de...a picsába is, miért nem fordulok fel a retekbe? Deja vu érzésem van; Xanax, Fehérvár, testi-lelki roncs, depresszió és...vágod.

Amióta megvan a blogom, természetesen én is nagy lelkesedéssel követem a statisztikát, ki, hányszor, hogyan nézi az irományokat.

Egész furcsa dolgok kerülnek napvilágra, ha az ip címeket lecsekkolom. A szokásos mellett (Pannon GSM net, Tarr Kft-s net, Zalanet...) előkerülnek olyan gépnevek is, mint a Műszaki Egyetem, az MTA...

A legkülönösebb azonban a rengeteg amerikai ip-cím. Santa Clara, Texas, California stb. Ki a tököm nézi (és legfőképpen ki a túró érti meg) amit írok? Az egészbe az a poén, hogy nem keresés alapján találnak a site-ra. Vagy csak egy itthoni szolgáltató szervere van odakinn? Gőzöm sincs.

Érdekes azonban figyelni a sokrétegűséget.

Mindenki olvasott már tanmeséket, fabulákat. De olvastál-e már kínai tanmesét? Mondhatni, strukturálisan nem tér el a saját kultúránkból ismert bölcsességektől, mondanivalója azonban mindegyiknek bonyolult. Sokszor első olvasásra nem is lehet megérteni, hogy mi is a szituáció, mit akar mondani a történet. Így ez az első ránézésre könnyed, rövid könyv elég gyorsan "hosszúra" sikeredhet.

Ami érdekes a történetekben, az az, hogy a legtöbb két fejedelemség egymás elleni viszályát mutatja be; a problémákra a megoldás egy-egy tanmesében rejlik, melyek segítségével megoldódnak a konfliktusok. Azért a "happy end" nem mindig garantált.

Hogy az olvasónak mennyire tűnnek elavultnak a történetek, nehéz megjósolni. Aki szereti és szerette régebben is a tanmesék és fabulák világát, annak nem okoz majd csalódást ez a kötet sem.

A "tanmese-rejtvény" megoldása talán a bemutatott kultúra alapos ismeretén múlik.

Ebben a könyvben 35 ilyen mély lélegzetvételű bölcsességet találunk. Tanulság van bőven, megtalálni ezeket azonban nem olyan egyszerű feladat.

Könyv címe: Klasszikus kínai bölcsességek (válogatás)

Kossuth Kiadó, 134 oldal, 1980 Ft